papa
Marika! Kérlek hívj:30/9675-229
Marika! Kérlek hívj:30/9675-229
Kedves Kornél!
A Fiam 14 éves. Iskola váltás előtt áll, ( Waldorf iskolából, hagyományosba)A hagyományos iskolából kértünk teszt lapokat, tantárgyanként, a lapok kitöltésénél világossá vált számunkra, hogy mekkora a lemaradás. A Gyerek eltökélt,abban hogy iskolát vált, de a lemaradás őt is megrémisztette. Segíteni szeretnék, mivel magam is agykontrollt végeztem, ezért néztem utána, annak milyen lehetőségek vannak . Nem szeret olvasni,nagyon lazára vette eddig a tanulást..önértékelésével is gond van. Agykontroll tanfolyamra , vagy tanuláskontrollra lenne szüksége? Köszönöm, Marika
Szia Kornél,
Túl vagyok az első két vizsgámon.
A tanfolyamot szombat-vasárnap végeztem (Salgótarján május4-5) a vizsgaidőszak ezt követő hétfőtől kezdődött.Az első vizsgaidőpontom lehetősége szombaton volt (gyerekek mellett az egyetemet távoktatáson végzem). Azt gondoltam bevállalok egy elég húzós tantárgyat, lássuk, mire is vagyok képes. A szorgalmi időszakban ezzel a tárggyal időhiány miatt még egyáltalán nem foglalkoztam, csoporttársaim már több mint egy hónapja ezzel küzdöttek, gyakoroltak stb. Szóval az egyik mumus a számvitel.
Mielőtt elkezdtem az anyagot hétfőn és kedden két laza könyvön gyakoroltam, aztán rohantam neki a villámolvasás módszerével a számvitelnek, elemeztem, elmetérkép stb. Persze az idegesség is hajtott, szóval próbáltam mindent elsőre megjegyezni, jó nekem a kettes is, csak átmenjek. A hitetlenkedő jelenlegi tanítványaidnak üzenem, hogy a tanulást ezzel a módszerrel sem lehet megúszni bár korábban én is ebben bíztam :), mindenesetre az idő amit erre fordítottam, a munkám és a 3gyerek mellett: szerda, csütörtök, péntek, esték- fél éjszakák, és a szombat délelőtt volt. A vizsgára halálos nyugalomban mentem, nem akarom én is idézni, "nekem minden mindegy alapon", de valahogy mégis megszállt a belső nyugalom, ami korábban nem volt rám jellemző.
A vizsga előtti szorongó percekben mindenki a könyvet lapozgatta, én meg csak álltam a színes rajzaimmal...., nem részletezem mennyire röhögtek rajtam.....
Mindenesetre a vizsgám nem száz százalékkal ugyan, de ötös lett, szóval utána már csak én mosolyogtam...
Mielőtt bárki tévesen azt gondolná, nem vagyok zseni! Ámbár ezek után azt gondolom, jó úton haladok arrafelé :D
Amikor a tanfolyamon felolvastál az enyémhez hasonló leveleket, az járt a fejemben, de jó lehet annak, aki ez írta, én valószínűleg nem leszek ilyen penge...... hát tévedtem.
Köszi Kornél!
Üdv: Angéla
Szisza! Anélkül, hogy kioktatnálak, kérlek szépen, hívjál már fel, mert ha beszélünk, még talán tanácsot is tudok adni. Hogy adhassak, tudnom kellene, mit csináltál eddig pontosan, azt hogyan, stb.,stb. Kioktatásképpen meg csak annyit:)), hogy én nem vártam volna meg a helyedben, hogy beálljon ez az állapot, hívtam volna Kornélt!:))
Sziasztok! Nem kertelek,segítség kellene.Ez év tavaszán voltam villámolvasás és tanuláskontroll tanfolyamon,kiváló és lelkesítő volt.El is határoztam, hogy az államvizsgáig hátralévő vizsgákat a tanult módszerekkel teszem le. Egy hete szabin vagyok, a 200 tételből ez idáig 6(!!!) tételt villámolvastam,aktiváltam,elmetérképeztem.Hatalmas mennyiségű adatmennyiségről van szó,nem lehet kihagyni szinte semmit.(jog...)Egy 7 múlva szigorlat,hétfőtől dolgozom.Ma kiborultam,itt fekszem az ágyban,csak bámulok.Kérlek,akinek van HASZNÁLHATÓ tippje,ossza meg.Ne haragudjatok, de jelen állapotomban kioktatást nem tudok kezelni,kérlek ettől tartózkodjatok.Köszönöm,előre is!
Timi! Ahogyan a honlapon olvasható, 9.000 Ft.Én is onnan tudom!:)))))Várlak.
Kedves Kornél!
Ismétlőknek mennyibe kerül a villámolvasás tanfolyam?
Válaszodat előre is köszönöm!
Anita! Mostanra tisztázódott egy tanfolyami dátum, ami talán megfelel, bár utazni kell: Balatonföldvár 2013. június 22-23. Mindkét gyermek jöhet egy csoportba, én tartom nekik. Ha megfelel, összekötve egy családi kirándulással, mert egy parton álló kicsi hotelben lesz, akár ott is lehet aludni kedvezményes áron, akkor hívjon! 30/9675-229 Kornél
Tisztelt Oktatók! Két kisfiam (14 és 11 évesek)számára szeretnék a tanuláskontroll vagy agykontroll tanfolyamukra jelentkezni! Zala megyében lakunk, itt a megyében mikor indulna tanfolyamuk? Előre is köszönöm válaszukat! Tisztelettel: Kocsmár Anita
MÉG LEHET JELENTKEZNI!! GYORSAN, NEHOGY LEMARADJ!!! :)
Kedves Barátunk!
Örömmel értesítelek, hogy Duncan újra eljön hozzánk májusban Zene megértése szemináriumot tartani!!!!
Egyéb infók és jelentkezés a www.zenetanfolyam.hu oldalon.
Várunk szeretettel,
Üdv:
Petz Ildikó, tanfolyamszervező
06-705876116
www.zenetanfolyam.hu
Ugyan, ennyiért? :) Természetesen az utazást mindenki maga oldja meg. Elnézést most látom, félreütöttem Paul Scheele nevét.
Gondolom a repülő jegy is benne van?:))
Az USA-ban Paul Schelle-ékhez lehet menni Villámolvasásra (3000 dollár = 675.000 HUF - mai árfolyamon). :) Természetesen ellátást is kapsz.
Köszi, Mónika!:)))
Kedves Kornél! Küldtem a beszámolót.
Mónika
Kedves Anyuka! Ha a leány nem végzett még agykontrollt, akkor én a május 11-12-én, Debrecenben tartott ún. gyermekagykontrollra vinném, amit spec. most én tartok. Elvileg mehetne a felnőtt agykontrollra is, de felesleges, mert ami az Ő életében most fontos (tanulás, iskola, kapcsolatok, célok, önértékelés, stb.), arról itt sokkal többet hall, s ez fele annyi idő, fele annyi pénz, mérlegeljék! Üdvözlettel: Kornél
Tisztelt Oktatók!
Tanácsot szeretnék kérni a lányom 17 éves 10-be jár német-angol szakra egy debreceni gimnáziumba. Kicsi kora óta nehezen tanult, rengeteget kellett a 4 jegyért tanulnia. Mostanra még inkább nehezebben megy a tanulás. Mivel nehezen megy, igy sikerélménye is egyre kevesebb van. Kérdésem az,hogy milyen módszerrel próbálkozzunk a hatékony tanulás terén, valamint, hogy jobban legyen kedve? Teljesen tanácstalan vagyok!!! Üdvözlettel egy aggódó és lányának segiteni szerető anya.
Kedves Kornél!
Rendben, majd máskor. Áprilisban már záróvizsgák lesznek.
Köszönöm: M.
- Erika!A Szebb életért központban, ill. a Mamut Agykontroll boltjában kaphatóak szöveges relaxációs CD-k.
- Mónika! várom a beszámolót:) Tanuláskontroll az áprilisi lesz "csak".
Kedves Kornél!
Érdeklődöm, hogy márciusban lesz-e Tanuláskontroll tanfolyam Pesten? (Kiírva nem láttam, gondoltam, hátha...)
Pénteken adtam le a szakdolgozatot; kalandos út vezetett idáig. Élménybeszámolót írok, (villámolvasás) ahogy ígértem.
További szép napot: Mónika