Tanuláskontroll és gyermekagykontroll
Segíthetünk a felnőtteknek és a gyerekeknek a hatékonyabb, gyorsabb tanulásban ⇒ Tanuláskontroll, Gyermekagykontroll.
Kapcsolat
  •   Magda Katalin: +36 30 903 1468
Bővebben

Magamról

Magda Katalin

30/9031-468

Négy gyermek boldog édesanyja vagyok, több éves pedagógiai tapasztalattal rendelkezem.
Gyermekeim, Emese és Peti már felnőtt életüket élik, Fanni és Balázs egyetemisták.

Tanáraim közül az általános iskolai magyar tanárom volt rám igen nagy hatással, s ekkor döntöttem el, hogy én is ezt a pályát választom. Német tagozaton érettségiztem Egerben, majd magyar-ének-zene szakos tanárnőként diplomáztam.

1991-ben végeztem el az agykontroll tanfolyamot, mely az én életemben is gyökeres változást hozott. Mindezt szerettem volna átadni a számomra legfontosabbaknak, a gyerekeknek is. Ezért jelentkeztem gyerekoktatónak, s 1992 tavaszától tanítom e remek önsegítő módszert.
Az agykontroll technikák mellett természetesen a pedagógusi, ill. gyermekeim nevelése kapcsán megélt tapasztalatokból, élményekből is igyekszem sok mindent átadni a tanfolyam résztvevőinek, ill. a kurzusokat követő tájékoztatókon is megosztom tapasztalataimat a szülőkkel.

Mindannyiunk számára legféltettebb, legfontosabb kincsünk: gyermekünk. Óvó szárnyaink alól kikerülve egyedül kell, hogy helyt álljanak. Fontosnak tartom, hogy megőrizzék kreativitásukat, örömteliségüket, ezzel is hozzásegítve őket ahhoz, hogy kiegyensúlyozott, önbizalommal teli, önálló gondolkodású felnőttekké válhassanak.
Felnőttként megtapasztalhatjuk, hogy hitrendszerünk tele van gátló programokkal, amik gyermekkorunkban ültetődtek el. Ezért is fontos, hogy gyermekeink meg tudják védeni magukat saját, illetve a környezetükben elhangzó negatív gondolatoktól, kijelentésektől.




A GYERMEKAGYKONTROLL-TANFOLYAM elvégzése után magabiztosabbá, céltudatosabbá, kreatívabbá válnak a gyerekek. Nagyobb kedvvel, önállóbban, és eredményesebben tanulnak, javítanak iskolai osztályzataikon.
Meggyőződésem továbbá, hogy a pozitív gondolkodás, az egészséges táplálkozás és a rendszeres testmozgás kulcsfontosságú az emberek életében, és ezt az életszemléletet jó, ha már gyerekkorban magunkévá tesszük. Ezért a személyes példa, és a jól hasznosítható ötletek is részei a tanfolyamomnak.

A SILVA-féle agykontrollt, az egyik legelterjedtebb és leghatékonyabb stressz-kezelő és önfejlesztő módszert 7-10, illetve 10 évesnél idősebb gyerekeknek tanítom. Az elmúlt 30 év alatt 15.000 gyermeknek tanítottam meg e remek módszert. A TANULÁSKONTROLL KÖZÉPISKOLÁSOKNAK szóló tanfolyamon olyan konkrét, és hosszútávon használható tanulási technikákkal ismerkednek meg a diákok, melyek sokkal hatékonyabbá, eredményesebbé teszi tanulásukat.
A TANULÁSKONTROLL 6-9. OSZTÁLYOS AGYKONTROLLOSOKNAK szóló tanfolyam pedig a már végzetteknek nyújt módszertani segítséget az eredményesebb tanulásukhoz. Rendszeresen tartok előadásokat szülőknek, ahol a gyermekneveléshez adok jó tanácsokat, illetve osztom meg a leginkább bevált módszereket.
Kívánom, hogy az Ön gyermeke, illetve Te, mint kedves tanfolyamra jelentkező diák is, birtokában lehess annak az eszköztárnak, mellyel kezedbe veheted sorsodat!

Látogatók száma: 1072860